2009.12.04. 15:06

Krumpliebéd




Ma reggel az egyik kereskedelmi rádióban arról folyt a beszélgetés, hogyan derítsünk fényt a csaló kéregetőkre. A nem is vak vak koldusra, a koldus-műszakváltásra és hasonlókra. Vagyis arról folyt a szó, hogyan tudjunk ne segíteni.

Megértem én, hogy vannak a világban csalók, és olyanok akik nem azért háborodnak fel a lenyúlt állammilliárdokon, mert az erkölcstelen, hanem mert neki nem jár, de azért higgyük el, hogy igenis létezik a szociális gondoskodás. Az igazán szegények iránti emmpátia és felelősségérzet. Figyelem, most egy közhely következik: ilyenkor decemberben különösen!

Persze az is érthető, hogy igyekszünk minimalizálni a veszteséget. Ha már áldozunk rá, hogy veszítsünk, s azzal a pénzzel is kevesebbek legyünk, amit bedobunk a feneketlen gyomorba, akkor már azért annyira ne legyen feneketlen! Akkor már hadd tudjuk, hogy van értelme. Adjunk neki létező kereteket!

Erre lehet jó módszer a Szentendrén másodszor megrendezendő krumpliebéd program. Kell egy módszer, amit mindenki ismer: a héjában (apám szerint hajában) sült krumpli. Kell egy indok, ami így karácsony előtt mindenkiben erősebben megvan. És kell - illetve előbbiek hatására lesz - egy jó társaság, amivel még könnyebb.

Vagyis december 6-án 11 órától várnak mindenkit a szervezők a város központi ebédlőjében. Az alapnak való krumplit ők hozzák, a rávalót (vaj, zsír, hagyma, töpörtyű és egyéb) ki-ki magának csomagolva hozza el! Az összeget pedig, amit egyébként aznap ebédre költene, dobja be a szegények javára.

A bejegyzés trackback címe:

https://ryzsy.blog.hu/api/trackback/id/tr661573823

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.